A koronavírus-fertőzés hosszú távú hatásairól szinte napról napra derülnek ki új információk. A fertőzés maradandó károsodásokat okozhat a szervezetben, nemcsak időseknél és krónikus betegeknél, hanem fiataloknál is. Akár a fer­tőzöttek 10–35%-ánál a megbetegedést követően újra tünetek jelentkeznek, melyek 3 hónapon túl is akadályozhatják a betegek megszokott életvitelét és a munkába való visszatérését. Az elkövetkező időszakban a COVID-19 utáni rehabilitációra egyre nagyobb szükség lesz. A döntően tüdőgyógyászati re­habilitáció 3–6 hétig is tarthat. Az ellátórendszernek fel kell készülnie a poszt- COVID-19 korai diagnózisára, gyógyszeres és rehabilitációs kezelésére.

Háromból két, sepsisből felgyógyult beteg újonnan kialakult testi vagy lelki károsodásoktól szenved. Kognitív deficit vagy depresszió léphet fel, nehe­zebben boldogul a beteg a mindennapi életben, romlik az életminősége, a munkaképessége csökken. Már az akut kezelés során törekedni kell a következmé­nyek korai felismerésére és kezelésére.

Az alábbiakban rövid összefoglalást adunk a járvány első évének tapasz­talataiból, elsősorban a járvány első hullámában leginkább sújtott orszá­gokban (Kína egyes tartományai, Olaszország, Spanyolország, USA, Nagy- Britannia) lezajlott kutatások eredményei, egyéb friss kutatási eredmények, valamint egyes könnyen elérhető statisztikák alapján.

Nem kevés az a beteg, aki  COVID fertőzést követően lassan gyógyul és tartósan tüneteket produkál, melyek kezelése felől egyelőre nincs konszenzus.

A plazmából mért kopeptin – a bioaktív antidiuretikus hormon helyettesítő markere – meghatározásával az eddigieknél megbízhatóbban ismerhető fel a renális diabetes insipidus, illetve (a mérést NaCl-os stimuláció után vé­gezve) könnyebben elkülöníthető egymástól a részleges centrális diabetes insipidus és az elsődleges polydipsia.

Az agyrázkódásnak is nevezett enyhe agysérülés felnőtteknél és fiataloknál is gyakori. Károsíthatja többek között a testi, kognitív, lelki és magatartási funkciókat. Minden esetben mérlegelni kell a sérülés mechanizmusa és a tü­netek időbeli jelentkezése közötti összefüggéseket. Ha sportolónál felmerül agyrázkódás gyanúja, csak teljesen tünetmentesen térhet vissza a pályára. Az első ellátás alapvető elemeit képezi a rövid kognitív teszt és a fizikális nyugalomba helyezés. A tünetek megszűnésekor a beteg fokozatosan tér­het vissza megszokott aktivitásához. Kockázati tényezők fennállásakor hosszabb időt kell hagyni a felépülésre.

Egy nagy esetszámú vizsgálat szerint a stresszel összefüggő zavarok növelhetik a kardiovaszkuláris betegeségek kockázatát, különösen a diagnózis utáni első évben.

A legalább egy szívműtétet igénylő veleszületett szívrendellenességben szenvedő gyermekek szülei között nagyobbak a mentális problémák, ezen belül leginkább a poszttraumás stressz betegség, valamint a szorongás és depresszió kockázata.

A peripartum depresszió hétből egy nőt érinthet. El kell különíteni a szülés utáni hangulatzavartól (baby blues), melyben a tünetek rövid ideig áll­nak fenn és alig befolyásolják a funkciókat. A peripartum depresszióban szenvedő nőket ki kell vizsgálni bipoláris zavar, posztpartum pszichózis és öngyilkossági kockázat irányában is. A veszélyeztetetteket otthoni vizitek, telefonos sorstárstámogatás és pszichoterápia segíthetik a megelőzés­ben. A peripartum depresszió pszichoterápiával és/vagy szelektív szero­toninvisszavétel-gátlókkal kezelhető. Várandósok számára a citalopram, az escitalopram és a sertralin, szoptató anyák számára a fluvoxamin, a paroxetin és a sertralin a legbiztonságosabb SSRI.

A szívbetegek gyakran pszichés társbetegségekben is szenvednek, ame­lyek kedvezőtlenül befolyásolják az életminőségüket. A pszichés zavarok a szívbetegségek kialakulását és lefolyását is hátrányosan érinthetik. A de­presszió, a félelem és szorongás, továbbá a poszttraumás stressz szindróma gyakori előfordulása ebben a betegcsoportban növelheti a hospitalizációs, a morbiditási és a mortalitási rátát. Rendkívül fontos a pszichés zavarok idő­ben történő felismerése és kezelése. A pszichokardiológia a szívbetegségek és a pszichés elváltozások kapcsolatával és az ezekre ható pszichoszociális tényezőkkel foglalkozik.